– Morituri te salutant! – Petram hangját elnyelte a lelátóról figyelő tömeg morajlása. Szinte fürdött a saját verejtékében. A délutáni nap melegét beivó homok még a felhős, csillagtalan éjszakában is okádta magából a forróságot. A harcteret bevilágító fáklyák csípős füstje könnyeket csalt a szemébe. Ahogy végignézett társain, szürke fémsisakok sorát látta. Csak egy-két fedetlen arcot fedezett fel közöttük, azok is kifejezéstelenek maradtak.
Még sohasem harcolt ezelőtt utolsó vérig. Ha túléli az elkövetkezendőket, talán egy nemes megveszi a lanistájától. Onnan egyenes út vezet Rómába, ahol a császár nézi majd végig a küzdelmeit. Ha eleget öl, szabad lesz.
Megszorította az oldaláról lógó gladius markolatát. A nyirkos tenyeréhez érő fegyver hidege megnyugtatta. A bal karját hasogató fájdalom, mely a bőrén végigszántó vágásokból eredt, már nem annyira. Miközben a vöröses szélű, gyulladt sebeket szemlélte, azon tűnődött, hogyan szerezhette őket. Már mikor elfogták, is megvoltak, és nem akartak gyógyulni az óta sem. Mars adja, hogy ne hátráltassák a küzdelemben!
A sötétbe burkolózó nézőtérről felharsanó kürtszó szakította ki a gondolataiból. Előrántotta a gladiust, és üvöltve, villogó pengével rohant neki a tőle pár lépésnyire álló, egész testében remegő, lándzsás férfinak.
Az első ütése zörögve siklott le annak fémsisakjáról. A következő csapást a hasta kőrisnyele fogta fel. A lándzsás remegése egy pillanat alatt foszlott semmivé. Ügyesen hárított egy derékmagasságból érkező szúrást, majd döfött. Fegyvere alig egy félhüvelyknyivel vétette el Petram csípőjét.
Zihálva szétváltak. A lándzsás fegyverét előreszegezve rohamozott. Petram félreütötte a hastát, majd megmerítette a gladiátor gyomrában a gladiust. Érezte a felhasadó belekből elszabaduló bűzt, a kezére ömlő vér forró ragacsosságát. Viszolyogva rántotta ki a kardot az ellenfeléből.
Mintha lelassult volna az idő, miközben a másik haláltusáját nézte. A sebre szorított ujjakat, melyek hiába próbálták visszatuszkolni a kiomló beleket, a sisak rácsáról csorgó véres hányadékot, a nyak folyamatosan rángatózó izmait, a kidagadó ereket.
A haldokló tagjai ernyedten hullottak a teste mellé, feltárva a szúrás nyomát, majd arccal a porba rogyott, ahol folytatta küzdelmét a halállal.
Petram öklendezve hátrált egy lépést. Minden érzékszervét elhomályosította a rettegés, és az undor. Képtelen volt elszakítani a tekintetét a homokon fetrengő alaktól. A kínzó forróság szinte felemésztette. Letépte a sisakját, és a földre hajította. Izzadtságtól összetapadt, fekete hajtincsei az arcába omlottak.
Zihálva megfordult, így pontosan láthatta a kardját a mellkasába vágó trák eltorzult arcát. Átszakadó vértjének roppanását mintha ezer és ezer milum távolságából hallotta volna. Elkerekedett szemmel meredt gyilkosa állatias, lángoló tekintetébe.
A penge kínzó lassúsággal siklott ki a testéből. Ernyedő ujjai közül a földre esett a gladius. Petram térdre hullott. Mellkasában mintha egy méhkas dühöngött volna. Ajkai szóra nyíltak, de csak vér buggyant elő közülük. Maga sem tudta, mit akart mondani.
Arccal a földre rogyott. Minden egyes bugyborékoló lélegzetvétel maga volt a kínszenvedés. Szörcsögve nyelte az aréna száraz homokját.
Nem érhet így véget. Nem érhet véget minden!
Megpróbálta elfordítani a fejét, de már ehhez sem volt elég ereje. Az egymásnak csattanó pengék zaja, a tömeg morajlása már nem jutott el a tudatáig. Egyedül lebegett a megnyugtató, meleg sötétben.
Bántó, fehér fény mart a semmi fekete magzatburkába. Petram remegve emelte fel a fejét, és a felhők mögül előbújó telihold fénylő ezüsttányérjába meredt. Izmai hirtelen görcsbe rándultak, arcát a homokba fúrta, mely így elnyelte üvöltését. Úgy érezte a csontjai szép lassan kinövik a testét. Vértje mintha összement volna, satuként szorult a mellkasára… Recsegő ízületekkel, rángó izmokkal vonaglott a saját alvadó vérében.
Négykézlábra küzdötte magát, és a páncél alá nyúlva letépte azt a testéről. Mélyen beszívta a füstszagtól terhes levegőt, majd öklendezve utat adott a tüdejében felgyűlt véres nyáknak.
Egy reccsenés, majd egy hang, melyet az elfeslő posztóéhoz tudott hasonlítani, és minden kínja elillant. Zihálva felegyenesedett. Orrát megtöltötte a tőle hatlépésnyire álló trák lábszárán lecsorgó húgy bűze. A másik életbenmaradt gladiátor remegő kézzel markolta fegyverét, az egyetlen kapaszkodót, mely elválasztotta az összeomlástól.
Ellenfelei holtra sápadt, rettegéstől eltorzult arcát látván felröhögött. A torkából előtörő morgó, köhögő hang hosszú pillanatokig megült az elnémult harctér felett.
Vicsorogva meredt a trákra. Azt akarta, hogy fusson, de az nem mozdult. Remegve szegezte rá a sicát; fürdött a saját húgyában és verejtékében, mégis veszteg maradt.
A nézőtéren uralkodó dermedtség egy csapásra szertefoszlott. A sötétből felharsanó sikolyok, a léptek és a tolakodó testek zaja betöltötte a harcteret.
Immáron képtelen volt türtőztetni magát. Az agya megtelt a holdfénnyel, a menekülő tömeg zsivajával. Éhesen kapkodta a tekintetét a homokon heverő testek és a két dermedten álló gladiátor között. A pofájából meleg nyál csorgott a mellkasára.
A trákra rontott. A sica éle az oldalába mart, de nem foglalkozott vele. Fogai ellenfele mezítelen vállába akaszkodtak, miközben ledöntötte a lábáról. Eszelősként nyelte a torkára futó vért. A trák sikolyai és az alatta vonagló test felizgatták. Érezte, ahogy forró magja a saját combjára fröccsen.
Lihegve tornyosult a félájult férfi fölé. Az álláról csepegő véres nyál vörös pöttyökkel szórta tele a kíntól eltorzult arcot.
A hátába hasító fájdalom juttatta eszébe a másik harcost. Lehengeredett a trákról, elkerülve az acinaces következő szúrását. Ellépett egy alattomos vágás elől, majd ököllel ellenfele sisakjára sújtott. A vasrostély behorpadt felhasadó bütykei alatt. Tisztán hallotta a férfi csigolyáinak roppanását, mielőtt az hátracsukló fejjel elterült a homokon.
Elfordult a holttestől.. A trák alig pár lépésnyire hevert tőle, remegő kezében tőrt markolva. A fegyver hegye közvetlenül az ádámcsutkája előtt táncolt, de láthatóan képtelen volt a saját torkába szalajtani.
Rávetette magát a férfira. Ujjai tövig merültek a puha, élő húsba, ahogy feltépte a hasfalát. Pofáját az előomló, nyálkás belek közé fúrva zabálni kezdett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése