Sokan önvédelemből öltek, mások kötelességből tették, de én sportból csináltam. Szabadidős tevékenységként tekintettem rá, amivel kiereszthettem a fáradt gőzt, és mélyrehatóbban is megismerhettem az áldozataimat.
Általában hónapokkal előre kiszemeltem magamnak a célszemélyt. Kezdetben biztos távolságból figyeltem őt, majd szemtől-szemben is találkoztam vele, amikor már tudtam róla a lényegesebb dolgokat. Barátokká váltunk mindaddig, amíg megismertem az élete minden egyes részletét, azután elérkezettnek láttam a szembesítés idejét. Ekkor betörtem az áldozat lakásába, kikötöztem egy székhez a szerettei előtt, és megkérdeztem tőle, hogy kinek melyik végtagját vághatom le először. Mondanom sem kell, az ezt követő órák mindannyiunk számára meglepőnek bizonyultak.
A soron következő célpontom, Kovács Zsolt, roppant távolságtartó embernek számított. Hónapokig tartó megfigyelés és többszöri találkozás után is alig tudhattam meg valamit az alacsony, ámde edzett fickóról. A beszélgetéseink alapján egy gyárban dolgozott, a felesége és a hat éves kislánya várták otthon, a szabadidejében pedig a kendoval, egy japán küzdősporttal foglalkozott. Ebből kiindulva el tudtam képzelni a mindennapi életét, de nekem több kellett, ezért taktikát váltottam.
Sosem rajongtam a küzdősportokért, ennek ellenére úgy döntöttem, belevetem magamat a kendo világába. Kezdetben közönséges vívásnak tűnt az egész, amiben addig püfölöd a másikat a kardoddal, amíg a bírók felemelik a győzelmedet jelző zászlókat. Azonban, amint elkezdtem a képzést a sportcsarnokban, rájöttem, hogy a kendo nem csak a vívásról szól, hanem az ellenfél megismeréséről is.
Az ember imád álarc mögé bújni, de harc közben a maszk lehullik róla, és láthatóvá válik, kivel állok szemben valójában. A bátor elsőként támad rám, a gyáva elfut a küzdőtérről. A becsületes körültekintően sújt le rám, az álnok figyelmen kívül hagyja a testi épségemet. Az alázatos elfogadja a vereséget, a kevély tombolni kezd, mint a gyerekek.
Néhány nap gyakorlás helyett hónapokat töltöttem a kendo világában. Az ellenfeleim megismerése közben a korosztályom legjobb harcosává nőttem ki magamat, amikor is elérkezettnek láttam az időt arra, hogy visszatérjek az eredeti célomhoz. Meg akartam ismerkedni Kovács Zsolttal. Az igazi Kovács Zsolttal.
A megmérettetés előtt fekete, sisakos ruhát öltöttünk magunkra, majd a sinai bambuszkarddal az oldalunkon elfoglaltuk a helyünket a küzdőtéren. Készen álltunk, így hát egymásra rontottunk, a szabályoknak megfelelően előre lépve, csatakiáltással meglendítve a kardjainkat. Az ellenfelem által meglendített sinai hatalmasat csattant a fejtetőmön, a csuklóra mért támadásom pedig késve ért célba. Vörös zászlók emelkedtek fel a bírók asztaláról, amelyek a kör elvesztését jelezték. A vereség elszomorított legbelül, pedig ezelőtt sosem érdekelt az ilyesmi.
Zsoltnak remegett a keze a második menet kezdetén. A csuklóra mért csapás okozta a félelmét, megmutatva, milyen érzékeny lélek legbelül. Megvetettem a hozzá hasonlókat, ezért elhatároztam, hogy többet nem finomkodok vele.
A második menetben nagy lendülettel vetettem bele magamat a küzdelembe, a vastag karddal lesújtva a férfi fejtetőjére. A sinai nagy erővel vágódott a sisakjának, ő pedig a küzdőtér szélére iszkolt, mint valami nyúl.
A bírók felemelték a győzelmemet jelentő fehér zászlókat. Az ellenfelem rám szegezte a tekintetét, mire megráztam a fejemet, hiszen az első adandó alkalommal megtört, amikor kicsúszott alóla a talaj. Sebezhetőbbnek bizonyult, mint azt gondoltam.
Mindketten egy-egy pontot gyűjtöttünk, ezért elvben a harmadik körben dőlt el a mérkőzés kimenetele. Zsolt üvöltve sújtott a törzsem bal oldalára, mire olyan könnyen ütöttem félre a kardját, mintha valami taknyossal vívtam volna. Válaszul gyors és kíméletlen csapással sújtottam a férfi testére, azonban a támadás kezdetén az észbe kapott, és kihátrált a sinai elől.
A bírók lefújták a kört, elrendelve a mérkőzést lezáró negyedik menetet. Miközben felvettem az alapállást, továbbra is a korábban történteken gondolkodtam. Eddig azt hittem, az ellenfelem azért jött ide, hogy kieressze magából fáradt gőzt, alaposan összeverve valakit a sportcsarnokban. De az olyan ember nem gondolkozik előre, amikor elveszti a fejét. Az csak üt és üt, egészen addig, amíg valaki meg nem fékezi, ezzel szemben ő nemcsak számított a támadásomra, hanem félre is ugrott a kard elől.
Zsolt hiába viselkedett gyerekként, az álarc mögött épp ugyanaz a cél vezérelte őt, ami engem is: a megismerés. Az emberfeletti késztetés arra, hogy tudja, mi lakozik az egyszerű emberek által felöltött maszk mögött. A vágy, ami nem csendesül egészen addig, amíg minden apró részletet ismerni nem vél. Harc közben Zsolt kiismerte az ellenfelét, majd annak leggyengébb pillanatában sújtott le rá, akárcsak én.
A harc kezdetén idegenek lehettünk, azonban most bajtársakként sújtottunk le egymásra. A mámorító pillanatban a két sinai elhaladt egymás mellett a levegőben, a céltudatos énem az ellenfelem fejtetőjét támadta, ő pedig oroszlánként rontott az oldalamra.
A kardjaink nagy csattanással ütköztek a testünknek, a pillanat hevében egyikünk sem tudhatta, hogy ki nyert. Ekkorra már túlléptem a győzelemhez való kicsinyes ragaszkodáson, hiszen a lelkem mélyén tudtam, bármi is legyen a végkifejlet, megérte megvívnom ezt a párbajt. A harcunk gazdagabbá tett legbelül, ráadásul nagyobb betekintést kaptam az ellenfelem jellemébe, mint azt valaha is lehetségesnek tartottam.
A bírók neki ítélték a mérkőzést, ami nem rázott meg, sőt részint örültem is neki. Megérdemelte a győzelmet, ezért elismerően néztem rá a sisak rostélyán keresztül, majd mélyen meghajoltam előtte, tettekbe öntve az érzéseimet.
Azt mondják, ebben a sportban nem mások, hanem önmagad ellen küzdesz, ami számomra a mérkőzés után nyert igazán értelmet. Zsoltban a saját képmásomat láttam, és a küzdelmünk alatt nemcsak őt ismertem meg, hanem részben saját magamat is. Azt hittem, gyilkolás közben másokra voltam kíváncsi, mintsem önmagamra, de aznap rájöttem, hogy mindvégig fordítva gondoltam.
Amikor öltem, engem az én erőm, az én félelmeim és az én töréspontom érdekelt. Betegesen ragaszkodtam a belső énem megismeréshez, nem tudtam tükörbe nézni anélkül, hogy pontosan tudtam volna, ki állt velem szemben. Azonban Zsoltnak köszönhetően nemsokára megtudhatom, hogy ki néz vissza rám a másik oldalról.
A sportcsarnokot elhagyva elhatároztam, hogy felkészítem magamat a nagy napra, és amikor eljött az ideje, hozzálátok ahhoz, amihez a legjobban értek. Nemsokára eljön a szembesítés napja, és akkor megtudhatok mindent, amire kíváncsi vagyok önmagammal kapcsolatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése